+36-80-20-55-20

Kiszolgáltatottság naplók

A gyermekeim jelentették az életemben az egyetlen boldogságot. Értük éltem. Minden nap hálát adtam az égnek, hogy három egészséges gyerekkel áldott meg a sors. Persze ez nehézségekkel is járt. Nem is kevéssel.
A családom minden tagjának volt valami baja. Anyám például depressziós volt. Apám is, ő piával oldotta a feszültséget. Unokatesóm öngyilkos lett. Nem bírta a kudarcokat. Én amúgy szerencsére rendben voltam. A suli is jól ment, voltak barátaim.
Sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak rendesen megélni. Na, nekem ilyen bajom nem volt. Gipszkartonozással foglalkoztam kb. 15 évig különféle építőipari cégeknél. Jól csináltam, keresett szakember voltam. A feleségemmel és a két gyermekemmel jól éltünk, megvolt mindenünk.
Soha nem voltam igazán boldog. Talán csak akkor, amikor elvettem az asszonyt, meg amikor megszületett a gyerek. Azon kívül nem nagyon. Valószínűleg a folyamatos pénztelenség miatt.
Az a helyzet, hogy egyedül maradtam. A férjem még nincs egy éve, hogy lelépett. Tudjátok, csak a szokásos sztori, ami mostanában olyan divatos. Lecserélt egy fiatalabbra, egy szebbre. Szerencsére a gyerekek hozzám kerültek. Így élünk hármasban egy lakásban, amit még anyámék vettek nekünk.
Mióta az eszemet tudom, csórók vagyunk. A szüleim egyszerű emberek, kétkezi munkások, de sajnos többet voltak munka nélkül, mint munkaviszonyban. Mondhatni, anyámék és a munka nem jött ki túl jól egymással. Aztán emiatt volt egy kis különbség köztem és a korombeliek között. Anyagi különbség.
Ami azt illeti, sosem volt valami egyszerű az életem. Azt hittem, hogy a szerelem és a házasság majd mindent helyrehoz. Erre egy olyan emberhez mentem férjhez, aki jobban szeretett ütni, mintsem levegőt venni. Egyfolytában vert. Mindenféle ok nélkül.
Annyira örültem, hogy vége a sulinak. Nem kellett többet a jegyek miatt aggódni, nem kellett órákat tölteni a könyv felett. Anyámat sem izgatta különösen, hogy továbbtanulok-e.
Közel tíz éve éltem egyedül. Volt egy apró lakásom, terasszal, amit még a férjemmel vettünk közösen. Megszoktam, hogy nem látogatott senki; se gyerekek, se unokák. Unokabátyám családja is külföldön élt. Így természetes volt nekik, hogy csak akkor látogattak meg, ha piros hó esik.