Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a nehagyd.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Bővebben
Elfogadom
Nem fogadom el
+36-80-20-55-20
Kiszolgáltatottság naplók

Kizsákmányolás szervkereskedelem útján

Soha nem voltam igazán boldog. Talán csak akkor, amikor elvettem az asszonyt, meg amikor megszületett a gyerek. Azon kívül nem nagyon. Valószínűleg a folyamatos pénztelenség miatt.

Hallgatnom kellett volna a szüleimre, hogy tanuljak tovább a szakközép után. De sajnos nem voltam valami jó tanuló, a szüleim meg sajnos nem tudták fizetni a továbbtanulásomat.

Otthon laktunk, anyáméknál. Családostul. Mert az éjszakás biztonsági őr fizumból nem tudtuk fizetni az albérletet. Kerestem én munkát. Csak nem jött. Az adósságok meg csak gyűltek. Állandóan a nyakunkra jártak a behajtók, apámék már teljesen kivoltak emiatt. Aztán egyik reggel meló után a busz felé sétáltunk a kollégámmal. Szóba került, hogy le vagyok égve, és hogy nem tud-e valami másodállást némi plusz pénzért. Nem tudott. Csak annyit, hogy régebben dolgozott nálunk egy forma, aki nem állt túl jól anyagilag, de aztán megoldotta valahogy. Azt mondta, megkérdezi tőle és visszaszól. Két nappal később kaptam egy telefonszámot. Felhívtam. Amikor kiderült, miről is lenne szó, majdnem eldobtam a telefont. El kellett volna adnom valamelyik vesémet. Külföldön természetesen, hiszen ott fizetnek érte igazán jó pénzt – mondta. Azt hittem, hogy szívat. De nem, ez a valóság volt. Hosszasan győzködött a telefonban arról, hogy egy vesével is bőven jó vagyok. Meg hogy ez bevett szokás, ha valaki megszorul.

 

Két hétig gondolkoztam. De tudtam, hogy muszáj lesz bevállalnom. A család miatt. Mindent csak miattuk. Visszahívtam, és megbeszéltük a részleteket. Ausztriába kellett kimennem, vonattal. Még aznap. Minden olyan gyorsan történt. Összepakoltam. Visszhangzott a fejemben a mondat: „A családnak egy szót se!”. Mondjuk magamtól sem mondtam volna el nekik, tuti megpróbáltak volna lebeszélni, de hát szükségünk volt a pénzre, ez volt az utolsó reményem. Kora délutánra meg is érkeztem az osztrák fővárosba. A pályaudvaron már várt rám két férfi. Velük autóztam több órát, nem tudom, hogy hova, nem tudok németül, úgyhogy hiába próbálgattam olvasgatni a táblákat útközben. Végül kiszálltunk a kocsiból. Aláírtunk egy szerződést. Bíztam a srácban, ezért aláírtam úgy, hogy egy szót se értettem belőle. Csak túl akartam lenni rajta. Aztán beugrott: mi van, ha ez rosszul fog elsülni? Mi van akkor, ha soha nem kelek fel a műtőasztalról? Egy tizedmásodperc alatt rájöttem, hogy ki kell hátrálnom belőle. De már nem volt visszaút. Megfenyegettek, hogy ne merjem szívatni őket, különben elásnak a falu határában. Lerángattak a pincébe, ott volt a "műtő". Odakötöztek a műtőasztalra. Nem értettem, hogy miért van az orvos is utcai ruhában. De akkor már mindegy volt, hatott az altató. Felébredtem. Fogalmam se volt mennyi idő telt el a műtét óta. Hányingerem volt és zúgott a fejem. Megláttam a borítékot az ingem zsebében. A vesém ára. Több ezer euró! Gondoltam, legalább nem vertek át. Megjelent a két tegnapi alak. Volt valami ijesztő a mosolyukban. Az autóhoz kísértek, és visszavittek a pályaudvarra.

Otthon napokig pihentem, és próbáltam arra koncentrálni, hogy nem történt semmi baj. A következő héten kifizettem minden tartozást. Ekkor még azt mondtam, megérte. De később minden egyre rosszabb lett. Nehezebben lélegeztem. Amikor beszéltem, minden szó után levegőt kellett vennem. Már a sétálás is megterhelő volt. Állandóan fáradtnak éreztem magam. Lövésem nem volt, hogy mi bajom. Talán bekaptam valami vírust. De amikor már melózni sem bírtam, tudtam, hogy nagy a baj. Alaposan kivizsgáltak, de az eredményre nem voltam felkészülve. Kiderült, hogy azért romlott folyamatosan az állapotom, mert nem csak a vesémet vették ki. Az egyik tüdőmet is. Egyből fel akartam őket jelenteni. Bosszút állni. De aztán eszembe jutott, hogy ezzel magamat is bajba sodornám, hiszen önszántamból mentem bele. Ott a nevem a papíron. Akárhol is van az a papír. Ugyan rövid időre sikerült megoldanom az anyagi helyzetünket, de emiatt életem végéig nem fogok tudni normális munkát vállalni. Rokkant lettem. 31 évesen. Az asszony időközben elhagyott. Nem bírta a folyamatos feszültséget, ami azóta lett. Életem végéig gyógyszereket kell szednem, amiket ki tudja, hogy fogok kifizetni. Munkát így már nem találok. Alig tudom elhagyni a lakást is. Kettétört az életem. Fogalmam sincs, mi lesz ezután.

 

Vissza