Az áldozatokkal kapcsolatos sztereotípiák - 1.
Szerzők: Dr. Sebestyén Árpád, krízis szakpszichológus (Traumaközpont) és Vörös Anna, pszichológus, művészetterapeuta
Az emberkereskedelem áldozatainak a kizsákmányolt lét mellett sajnos a sztereotípiákkal, a köztudatban lévő olyan általánosításokkal is szembe kell nézniük, amelyek tovább nehezítik helyzetüket. A sztereotípiák olyan leegyszerűsített, bántó megállapítások, gondolatok személyről vagy közösségről, amelyek nem a valóságot tükrözik. Az elménk hajlamos a kategorizálásra, magyarázat megfogalmazására, hiszen csak így tudja rendszerezni és kezelni a rengeteg bennünket érő információt. Ez legtöbbször hasznos funkció, amíg nem más emberek vagy jelenségek leegyszerűsített minősítését hordozza magában. A személyes tapasztalataink, az elsősorban érzelmeken alapuló első benyomásaink, az összegyűjtött információhalmaz van hatással erre az elmekategorizációra, a kifejezetten bántó sztereotípiák megalkotására.
A gyermekkorban magunkba szívott szülői világkép, a családi, baráti megjegyzések érzelmi "lerakódásai", a személyes jó vagy rossz tapasztalat módosítja, torzítja az elme feldolgozásra kerülő információit. A társadalmi csoportok közvélekedése is befolyásol minket, hiszen akkor érezzük magunkat egy közösség tagjának, ha találunk közös vonásokat, érintkezési pontokat. Márpedig nagyon fontos, hogy találjunk, hiszen biztonságérzetet adó érzés (az ember alapmotívuma, pszichés alapszükséglete) csoporthoz tartozni, ezért átvesszük annak álláspontját, értékeit, ezekben szocializálódunk, akkor is, ha nem igazságosak, emberségesek, reálisak.
Az emberkereskedelem áldozatairól is sok megalapozatlan, bántó vélemény kering. A prostitúcióra kényszerítettek esetében sokszor hallani olyan sztereotípiát, ami egyúttal áldozathibáztató kijelentés is, hogy „miért panaszkodnak, élvezhetik, amit csinálnak, és még gazdagok is lehetnek”, illetve egyéb céllal kihasználtak körében, hogy „túl gyenge, buta, és hagyta magát rászedni, meg is érdemli”. Mások alábecsülik az emberkereskedelembe bevonódás körülményeinek súlyosságát és összetettségét, akár szinte elkerülhetetlenségét (pl. szocializálódás során, amikor az áldozat nem is tudja, hogy létezik számára másik út), mondván „én biztos nem hagytam volna magam kihasználni”, vagy „egy pofon után eljöttem volna”. A külföldön áldozattá váltakról pedig olyan közvélekedéseket hallhatunk, minthogy „legalább megteheti, hogy külföldön dolgozzon”.
Ezek a sztereotípiák mintegy „ráégnek” az adott személyre, és élete során gyakran szembesülhet azzal, hogy a róla másokban kialakult kép torz, s nem személyisége, cselekedetei szerint ítélik meg. Az áldozatokban nagyfokú félelem lehet azzal kapcsolatban, hogy a társadalom hogyan fogadja el őket. Tizenöt fős mintán végzett kutatás során (Vörös, 2021) csupán két nő vállalta nyíltan emberi kapcsolataiban azt, hogy miken mentek keresztül. Ez a félelem olyan erőssé is válhat, hogy beilleszkedési zavarokhoz, agresszióhoz, szociális szorongáshoz, különféle fóbiákhoz, vagy pánikrohamokhoz vezethet. Az áldozat maga ellen is fordíthatja azokat a frusztrációkból eredő romboló energiákat, amelyek a közösség sztereotip gondolkodásából eredő kilátástalan helyzete miatt él meg.
Sorozatunk következő részében folytatjuk a sztereotípiák romboló, sértő hatásának megvilágítását többek között a szégyen, a bűntudat érzésének ismérveivel és más jellegzetességekkel