Ki válhat az emberkereskedelem áldozatává?
Röviden: bárki az emberkereskedelem áldozatává válhat.
Hosszabban: az áldozatok lehetnek férfiak vagy nők, felnőttek vagy gyerekek, külföldi vagy magyar állampolgárok. Változatos szociális, gazdasági, etnikai háttérrel rendelkeznek, különböző szintű oktatásban részesültek. Ami összeköti őket, hogy mindannyian sebezhetőek.
Jellemző az áldozatokra, hogy minden változástól félnek, mert a változás mindig bizonytalansággal jár, valamint nem is tudatosul bennük, hogy ők áldozatok. Emiatt előfordulhat, hogy egy áldozat akkor sem menekül, amikor lehetősége lenne rá, mert a bizonytalanság helyett inkább az ismerős rosszat választja. Nincsenek vagy minimálisak a támogató családi, baráti kötelékeik. Sok esetben már korábban is bántalmazó környezetben éltek, így megszokott számukra az erőszak és a szenvedés.
Az áldozatok gyakran szégyellik magukat amiatt, hogy megalázó helyzetbe kerültek és nincsenek tisztában azzal, hogy bűncselekmény áldozatai. Ezért nem is mernek segítséget kérni, illetve nem tudják, hogy van segítség.
Milyen jelek utalhatnak rá, hogy valaki munka- vagy szexuális célú emberkereskedelem áldozata lehet? Hogyan ismerd fel az emberkereskedelem áldozatait?
- Nyugtalannak, idegesnek, paranoiásnak tűnik, kerüli a szemkontaktust.
- Szomorúnak, depressziósnak tűnik.
- Zúzódások, vágások vagy a fizikai bántalmazás egyéb jelei találhatók rajta.
- Sosincs egyedül, és/vagy mindig válaszol valaki helyette a kérdésekre.
- Nincs kontrollja a saját pénzügyei felett.
- Története, helyzete elmesélésekor következetlen információkat ad.
- Nem tudja elhagyni a munkahelyét vagy lakhelyét, visszautasítja a találkozókat.
- 18 évnél fiatalabb, és szexuális szolgáltatást nyújt. Vagy 18 év feletti, és akaratán kívül nyújt szexuális szolgáltatásokat.
- Fél a bűnüldöző szervektől vagy más intézménytől segítséget kérni.
- Szexuális célú kizsákmányolásnál jellemző ezek mellett, hogy úgy tűnik, hogy a párkapcsolatában a másik fél dominál.